CÉLUNK

AZ ALAPÍTVÁNYRÓL
Kis Kálmán, Radev Gergő és Bakos Judit Piroska alapította a szervezetet 2021-ben, azzal a közös céllal, hogy több ház épülhessen fenntartható módon, természetes építőanyagok felhasználásával.
Közös ügyünk, hogy a fiatal szakembergenerációkat érdemben támogassuk, illetve, hogy a sokat tapasztalt, valós tudást hordozó, idősebb szakembereket az oktatásba bekapcsoljuk.
Úgy gondoljuk, hogy a fiatalok támogatásával - egy fenntarthatóbb építési kultúra alapköveit tudjuk lerakni, amely képes lesz a természettel együttdolgozva értékeinket és hagyományainkat a mai korba átültetni, fejleszteni és valós értékként továbbadni.
Ezért dolgozunk minden nap.
A közösségért, rajtunk túlmutató célokért végzett munka segít emberségünk életben tartásában - a biológiai szintektől egészen a szellemi szintekig jótékony hatással van mindannyiunkra.
PROGRAMUNK
Támogatjuk a lelkes, elkötelezett inasokat, támogatjuk azokat, akik tanulni kívánnak ezen a területen - és a megszerzett tudást mások hasznára is gyakorolják.
Fontosnak tartjuk, hogy egy ilyen fiatal szakmai fejlődése ne a képzési díjon, vagy az utazás költségén múljon! Fontosnak tartjuk, hogy ezek a fiatalok, találkozzanak őket értékesnek és fontosnak tartó, támogató közeggel.
Várjuk a velük való együttműködést és a közös munkát, hogy valóban egy fenntarthatóbb irányba mozduljon el az ipar, az építési kultúra és benne a konkrét termékek - a házaink, ahol életünk egy szeletét eltöltjük, ahol a jövőt tervezzük, és ahol a jövőért dolgozunk!

Meggyőződésünk, hogy ezt a célt csak Veletek közösen tudjuk előremozdítani!
