Vályogozás a Népmese táborban

Augusztus elején Pilisjászfalun jártunk: kint voltunk és mindenki imádta - mi is, bár én szerintem jobban izgultam, mint a közönség.

A gyerekeknek tartott foglalkozásainkat idén indítottuk el – célunk, hogy a kisebb korosztályok is ismerkedjenek a fenntartható építészettel, a természetes építőanyagokkal, a hagyományos népi építési eljárásokkal.

20 fős gyerektáborba csöppentünk Pilisjászfalun, ahol a 6-9 évesekből álló csapat tágra nyílt szemekkel találgatott, hogy mit fogunk csinálni ott a füvön.

Bence bányászott a helyi földből, kaptunk vizet, mogyoróvesszőt és szalmát, egy kevés faanyagból pedig összeraktunk pár vetőformát, és keretvázat. Ahogy az első vödör földek mellém értek bemutatkoztam, és a hosszú bevezető helyett mindenkit megkértem, hogy fogjon egy marék földet és gyúrjon belőle golyót.

Senkit sem kellett unszolni, lelkesen vették kezükbe a gyúrnivalót.

Először a száraz földdel dolgoztunk, ami éppen összeállt. Majd elkezdünk hozzáadni egy pici vizet. Sorra jöttek oda, hogy ez így jó lesz? Mindenkivel kettétörtük a golyót és megvizsgáltuk, hogy homogén e az anyag, a belseje is vizes lett-e. Haladtunk a vizezéssel egészen a gyúrható, majd a képlékeny fázisig és ezután ragasztós, tapicskolós anyagot kevertünk a kezünkben. Fontos volt, hogy mindenki szép saras legyen, és hogy befedje a kezüket a “sárkrém”. Egy picit még vizsgálgattuk, majd sorokba tömörödve mostuk le a földet a kezekről.

A táborvezetők segítségével sikerült leültetni a csapatot, és mindenki izgatottan várta a folytatást.

Érdekes volt látni, ahogy megtapasztalják a gyerekek a földet, szinte ugyanazt csináltuk, mint amit esős idő után egyébként mindannyian csináltak volna: játszottunk a vizes földdel - csakhogy most senki sem szólt rájuk.

Eközben gyülemlett a halom Bence kitartó munkája révén - a kupacba gödröt formáltunk, ebbe vizet öntöttünk és pár bátor jelentkezővel nekiálltunk taposni az anyagot, - kicsit meséltem a folyamatról, aztán arrébb álltam, hogy többen is odaférjenek a “taposógödör”-höz. Majd további két csapat formálódott, akik a fakereteket fonták be vesszővel és vékony falapokkal, amolyan ‘japános’ módon.

Az áttaposott sarat szalmáztuk és átforgattuk, majd mindenki vethetett vályogtéglát. Minikalodákat készítettem, hogy a kisemberek is önállóan tudjanak dolgozni. Készült monogrammos és még ‘saroktégla’ is.

Olyan gyorsan dolgoztak a gyerekek, hogy eljátszottam a gondolattal, milyen jó kivitelezőbrigád is lenne belőlük...


Fináléként a raklapra szegezett lécvázra lehetett célbadobni a megmaradt anyagból.

Lassan ebédidőre járt, szétszéledt a csapat. Pakoltunk, majd a tornateremben ültünk újra, ahol meséltem a vályogról, mint építőanyagról, és pár nagyon jó kérdést kapva karcolgattuk a mai fenntartható építés témakörét. Az is kiderült, hogy többen voltak már vályogházban és mindenki egyébként szimpatizál vele. Zárásképpen habüveg szuvenírt osztottunk. (Hőszigetelő, habosított üveggranulátum)

Szuper élmény volt ezekkel a kis emberekkel dolgozni és együtt gondolkodni.


Fontosnak tartjuk már kisgyerekkorban megismertetni, hogy a földépítés, a helyi anyagok és a természetes anyagok használata milyen közel áll az emberhez. Gyakorlatilag egy karnyújtásnyira - és amellett, hogy nyáron a nagyi házára már máshogy tekintenek majd, kicsit később talán a szakszerű felújításban is segédkeznek.


Az egyetemistákhoz képest a középiskolás közeg nagyon más volt, ők pedig egy új világ. Úgy érzem arra, hogy

a gyerekek tudatosabbak legyenek a környezetre és élő, emberközeli helyként ismerjék meg nagy szükség van és nem csak nekik, hanem nekünk is.

Végül is egy pár vályogtégla kivetéséről beszélünk, amiből akár a nyár végén még egy közösségi kemence, vagy egy játszóház is épülhet. Ezt a folyamatot nem kell, hogy szakember mutassa be, pár órás gyakorlattal bármelyik óvónő, óvóbácsi vagy tanár képes lenne rá. Hiszen nem mi tanítunk, hanem a folyamat és az anyag - mi csak a lehetőséget biztosítjuk a fiatal embereknek – hiszen ez a küldetésünk.


Galéria - Pilisjászfalu




115 views0 comments

Recent Posts

See All